2017. december 31., vasárnap

Ég veled 2017 és üdv neked 2018

Ég veled 2017 és üdv neked 2018




Tavaly óta nagyon sok minden változott. 
A blogom elérte a 10 ezer megtekintést, és azóta már a 28 ezret is meghaladta. Annyira örülök, hogy ennyien kattintottak rá.





 Több, mint harminc írót és írónőt sikerült idén megismernem. 
Szerencsém volt személyesen találkozni Tomcsik Nóra írónővel, Mason Murray íróval és a legemlékezetesebb első talim Baráth Viktóriával volt, amire több hónapig kellett várnom.

*-*-*

Több Nr.  * Író * Blogger * Olvasó - Egy Helyen találkozón is megfordultam, ami hatalmas élmény volt számomra.
Nem csak azért, mert olyanokkal találkozhattam, akik annyira szeretik a könyveket, mint én, hanem mert nagyon sok írót, bloggert és olvasót megismerhettem a rendezvények által, akikkel azóta is jóban vagyok.



Örök emlék marad számomra mindegyik, és nagyon remélem, hogy 2018-ban még több Imádom a könyveket rendezvényen lesz alkalmam megjelenni. 
 *-*-*

 Az egyik ÍBO talin ismertem meg a VIHÁNCOS DUÓt.


Ez a kedvenc számom tőlük és már vagy ezerszer meghallgattam :)

*-*-*

Jártam barátnőmmel Múzeumok Éjszakáján is, ami szintén hatalmas élmény volt. 
Mélyen magamba  szippanthattam a kultúrát. 
Igaz, hogy nem volt olcsó a belépő, de megérte. 




Életemben először voltam kortárs balett előadáson, szintén a múzeumban. Sajnos arról nem csináltam képet. 
Talán jobb is, mert nem hiszem, hogy megoszthatnám úgy, hogy ne tiltson le facebook. 

*-*-*

Életemben először sikerült 200 könyvnél többet kiolvasnom.





*-*-*


Voltam ÁLOMGYÁR TURNÉN Zalaegerszegen. 




Az angyalkák mellett találkozhattam újra Rona Fire írónővel :) és személyesen megismerhettem Carrie Cooper írónőt is. 

*-*-*

Több ember karácsonyát tettem kicsit boldogabbá Álomgyári novellákkal és könyvjelzőkkel.





*-*-*


Az én karácsonyom is könyvekben bővelkedett :) 




*-*-*

Idei első reci könyvem az Álomgyárnak köszönhettem, akik megajándékoztak  Sabi Hegymegi Lépésről lépésre a csúcsra című könyvével.




*-*-*

Augusztusban elindult a cuki blogos történetem a Megélt életek.










Instagram : laurarbakos0408

*-*-*

 Fogadom, hogy amiket 2017-ben nem tudtam megvalósítani írás terén, azt 2018-ban megfogom.

*-*-*

 2017 legjei számomra --->




3. Legizgalmasabb könyvsorozat --> Sylvia River : Reményhajsza sorozat 


5. Legjobb magyar író idén számomra --> L. J. Wesley

6. Legjobb magyar írónő idén számomra holtversenyben -->  T. C. Lang  és Mimi Taylor




Ég veled 2017 és üdv neked 2018



2017. december 20., szerda

Szurovecz Kitti : A sokszívű idézetek

Szurovecz Kitti : A sokszívű idézetek






Első mondat : ,,Két csík."

*-*-*

,, A cikkek és képek kavalkádja nem más most számomra,
 mint színes, összefolyó massza."

*-*-*

,,Persze, könnyű mondani: az egyiket dobjam el és éljek boldogan a másikkal, vagy hajítsam el mindkettőt és kezdjek új életet egy harmadikkal. Mégis minek, könyörgök? Hiszen mindkettőt szeretem, és élvezem így az életem."

*-*-* 

,, Önmagamnak az elmúlt három évben olyan jól megtanultam hazudni, hogy már el is hittem a mesémet, miszerint a két életem más-más világban vagy, ha úgy tetszik, két, párhuzamos dimenzióban zajlik. "

*-*-*

,, Ha ilyen hosszú időn át képes voltam hazudni, ez a mai nap már nem számít."

*-*-*

,, Gyűlölöm, ha Annuskának szólítanak, egy harmincéves nőt már csak a szerelme becézgessen. Vagy a szerelmei."


*-*-*


,, Fékeznem kellene, megállni egy kicsit ebben a nagy kuszaságban, hogy a lelkem is utolérje végre a testemet."


*-*-*

,, Mintha megállna az idő itt, a padon, mintha elakadt volna az életem, mintha légüres térben léteznék mindaddig, míg valaki meg nem fogja a kezem és tovább nem vezet az úton."

*-*-*

,, Kamilla néni sosem fáradt azzal, hogy a kedvemért átalakítsa a kacatok tárolására is szolgáló vendégszobát. Sötét, komor koloniál bútorok, megsárgult csipketerítők, koszos díszpárnák, poros porcelánok a polcokon és az egyszemélyes heverő, 
amelynek éjszakánként a hátamba álltak a rugói."

*-*-*

,,Csakhogy az élet nem ilyen"

*-*-*

,, Figyeltem a fűszálak suhogását a szélben, 
a nagy, barna baglyot, ami ott pislogott egy tölgyfaágon. Figyeltem a város hangjait, az autók morajlását, a sírkert kerítése mellett elszáguldó motorok bőgését. Figyeltem én még a felhők vonulását is az égen, hogy hátha érkezik anyutól egy különleges, kódolt üzenet, de soha nem jött semmi."

*-*-*

,, (...) az őszinteséget nem mindenki bírja ki, van, aki belehal."

*-*-*

,, Könnyen lehet, hogy a poliamoria magasabb szintű elfogadásra és önzetlenségre neveli az embert."

*-*-*

,, Azzal, hogy valakinek hazudsz, elveszed tőle a lehetőséget, hogy döntsön az életéről. Te döntesz helyette, és ez több, mint etikátlan."

*-*-*

,, Ekkor azonban körülnézek, és arra leszek figyelmes, hogy Laura hosszú fekete hajú, zöld szemű barátnője a korlátnak támaszkodó Márkra fonódik, és úgy csókolóznak, hogy percekig észre sem vesznek bennünket. Iszonyatosan zavarba jövök, Ritát figyelem, aki a párocskát bámulja, méghozzá valami különös, természetellenes nyugalommal. Az amerikai vígjátékokban ez az a jelenet, amikor a feleség hatalmas cirkuszt rendez, de minimum megfogja az első, keze ügyébe kerülő vázát és széttöri a férje fején. Rita arca ezzel szemben derűs, már-már mosolygós, amint előrébb lép és finoman megérinti Márk karját, aki erre végre kihúzza a nyelvét a párductestű lány szájából. Kedélyesen a feleségére mosolyog, mintha mi sem történt volna."

*-*-*

,,Azért vagy jól, mert az igazság felszabadít. Mert végre az lehetsz, aki vagy"

*-*-*


Ide kattintva megtudjátok rendelni ----> book24.hu - Szurovecz Kitti : A ​sokszívű

2017. december 18., hétfő

Gergely Melinda : Új ​életre ébredve

Gergely Melinda 
Új ​életre ébredve
Fülszöveg:

Csupán néhány embernek adatik meg az a lehetőség, hogy tiszta lappal, elölről kezdje az életét. A fiatal és gyönyörű lány már akkor tudja, hogy egy egészen új életre nyitotta ki a szemét, amikor felébred a hatalmas, isten háta mögötti birtokon. Emlékek nélkül, összezavarodva teljesen rá van utalva a megmentőjére, Krisztiánra. Egy komor és megkeseredett férfira, aki csúf arca ellenére szinte első perctől kezdve beférkőzik a lány szívébe.


Kiadó : Colorcom Media
Kiadási év : 2016
Kedvenc karakter(ek) : Jázmin, Krisztián, Gergő, Magda,
Utált karakter(ek) : Vilmos
Magyar, kortárs, romantikus, regény, 
Olvastam: IGEN.
Ajánlom? : Igen!!!!



*-*-*



Véleményedet megírhatod üzenetben, vagy ide--> <3
Moly.hu -->  moly.hu - Gergely Melinda : Új ​életre ébredve
Szerzői oldal : facebook : Gergely Melinda


Történet. 5/5*****


Borító:10/8***


 Idézet:


 ,,– Miért épp „A szépség és a szörnyeteg”-et választottad?
– Csak erre az egy mesére emlékszem – válaszolt Jázmin
elgondolkodva.
– Vajon miért? – kérdezte ironikusan Krisztián. – Miattam,
nem igaz? Engem is egy ilyen szörnyetegnek látsz... – mosolygott
keserűen.
– Ne mondd ezt, kérlek! – mondta a lány könnybe lábadt
szemekkel, és megsimogatta a férfi sebhelyes arcát, de ő elhúzó-
dott. – Te nem vagy szörnyeteg...
– Ahogy ő sem volt az – felelt a férfi határozottan."



*-*-*

,, Végül is az egész csak arról szól, hogy nem minden az, aminek látszik, 
és hogy nem lehet valakit megítélni csupán a külseje alapján. 
Minthogy a szörnyeteg is legbelül egy herceg volt,
ugyanúgy lehet egy herceg is belül szörnyeteg."

*-*-*

,,– Ugye már nem is félsz?
– Melletted semmitől sem félek – suttogta a lány, aki még
mindig nem tért magához a kábulatból."

*-*-*

,,Vajon képes lesz -e valaha közel kerülni ehhez az emberhez,
akinek jó és nemes szívét beárnyékolja az a rengeteg bánat, kétely
és csalódás, amely a szemeiben tükröződik?"


Több idézetért kattints ide ---> Gergely Melinda : Új életre ébredve idézetek



*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*


Ide kattintva meg is vehetitek --> colorcom.hu - Gergely Melinda : Új életre ébredve



Jó olvasást! 

Saját véleményem a könyvről :

Gergely Melinda Új életre ébredve című könyve egy modern szépség és a szörnyeteg regény. 
Izgalmas, romantikus, mégis szívfájdítóan megindító.
Pár héttel ezelőtt kaptam meg a könyvet, és csak karácsonykor akartam elkezdeni. Nem tudtam megállni, hogy ne olvassak bele, pedig nagyon próbálkoztam. Elkezdtem és képtelen voltam abbahagyni. Csak olvastam, a lapok meg fogytak.
Már régebben olvastam belőle részleteket. 
Bevallom, akkor még nem tetszett a történet. Most már más véleményen vagyok róla. 
A történet ott veszi fel a fonalat, hogy egy fiatal nő felébred egy teljesen idegen szobában, emlékek nélkül. 
Itt még nem éreztem akkora párhuzamot közte és a mese között, de ahogy haladunk tovább megismerjük a ,,szörnyeteget". 
Krisztiánnak nem csak az arca, de a szíve is sebzett lett.
Hogy mi történik velük, azt nem árulhatom el.
A történetet a mellékkarakterek is színesebbé tették. 
Ajánlom azok kedves olvasóknak, akik imádják a romantikát, a szenvedést és kíváncsiak egy igazán érdekes történetre.

2017. december 16., szombat

Gergely Melinda : Új ​életre ébredve idézetek

Gergely Melinda : Új ​életre ébredve idézetek







Első mondat : ,,A lány szép lassan kinyitotta a szemét, de a körülötte lévő világot mély homály fedte."
 
*-*-*
 
,,Csak egyetlen gondolat járt a fejében: „Nem szabad elaludnod. Nem szabad... Ébren kell maradnod, minden áron.” Ezeket a szavakat mondogatta magában, de csak gondolatban, mert a torka annyira égett, hogy egyetlen szó se jött volna ki rajta."
 
*-*-*
 
,, A fény, ami odaát várta, melegséget, nyugalmat és túlvilági boldogságot árasztott magából. Olyannyira, hogy nem maradt más vágya, mint oda belépni. Oda, ahol nincs több fájdalom és boldogtalanság. Elindult, de ahogy az első lépést megtette, erős szorítást érzett a mellkasában, és nagyon messziről, egy erőteljes, szinte parancsoló férfi hangot hallott, ami
ezt mondta: „Gyere vissza! Nem engedem, hogy meghalj!” Aztán a kapu hirtelen bezárult előtte, hangos szinte visszhang szerű szózat kíséretében: „Még nem jött el a te időd! Eredj vissza és kezdj új életet.”
*-*-*

,, – Végre felébredtél! Már azt hittem, hogy Csipkerózsikát akarsz játszani."
 
*-*-*
 
,, – Csak nem félsz tőlem?! – nevetett fel gúnyosan. – Mit
gondolsz, ki vagyok én? – kérdezte megvetéssel a hangjában. –
Talán emberevő szörnyeteg? Mondd! – förmedt rá erélyesen."
 
*-*-*
 
,, Elvette a lánytól a tükröt, hogy a helyére tegye, és mind-
eközben megpillantotta saját csúf és torz tükörképét. Dühösen s mérhetetlenül csalódottan hajította vissza a tükröt a helyére,
majd rácsapta a fiókot. "
 
*-*-*
 
,, Miért hiszi azt, hogy úgy tekint rá, akár egy szörnyetegre? Talán észrevehette a félelmet a szemében, amikor ránéz? Igen, biztos ez lehet az oka. De hát hogy is tekinthetne rá félelem nélkül, amikor a sötét, fekete szemében izzik a harag és a gyűlölet? Ez pedig a hangnemét is jócskán átitatja, főleg, mikor vele beszél. Hogy is ne félne tőle, amikor olyan magas, erős és sziklaszilárd, akár egy hegy, ő pedig olyan védtelennek érzi magát, legfőképp ilyen állapotban. Elhatározta, hogy ha csak lehet, elkerüli Krisztián szemrehányó, haragos tekintetét."

*-*-*
 
,, – Krisztián egyáltalán nem akar megszabadulni tőled,
csak azt szeretné, ha mihamarabb rendbe jönnél.
– Hát akkor elég furcsán mutatja ki jószándékát – panaszkodott a lány."
 

*-*-*

,,Krisztán nagy meglepetésére olyan gyöngédség járta át a lelkét, amelyre nem számított. Ettől viszont csak még inkább megrémült. Hátrább akart húzódni, de olyan kétségbeesettnek tűnt, hogy nem volt szíve megtenni, hiszen érezte, milyen nagy szüksége van most a lánynak rá."
 
*-*-*
 
,, – Még mindig fáj, ugye? – kérdezte végül bűnbánóan.
– Ugyan már, ne kérdezz badarságokat! – Förmedt rá a
férfi. – Már hogy fájna? Hiszen rég begyógyult – állt fel idegesen, miközben megérintette a heget az arcán.
– Az arcodon igen, na és a szíveden? – kérdezte a lány"
 
*-*-*
 
,, Krisztián félve pillantott a lányra, aki a gondolataiba merülve
élvezte a helyzetet. „Vajon mi járhat a fejében?” – gondolta. „Vajon képes lenne szeretni engem ilyen arccal? Ugyan már!” – rótta meg magát. – „Ne áltasd magad. Miket nem gondolsz? Már rég bebizonyosodott, hogy senki sem képes téged így szeretni. Senki...” "
 
*-*-*
 
,,Semmi mást nem hallott, csak a férfi könnyed lépteit a szőnyegen, az egyenletes szívdobogását, érezte az illatát és titkon azt kívánta: ennek a pillanatnak bárcsak soha ne szakadna vége."
 
*-*-*
 
Az írónő hivatalos szerzői oldala -->  Gergely Melinda
 
 
 

2017. december 6., szerda

Mikulás - játék

Mikulás - játék 

Halihó!

Ma játékkal érkezik a KR-ViláGa - Könyvek, amiket ajánlok oldalamra a Mikulás. 
 
A játék feltétele : LÁJK, MEGOSZTÁS és EGY SZEMÉLY MEGHÍVÁSA, hogy mások is csatlakozhassanak
 

A játék december HATODIKÁTÓL egészen TIZENKETTEDIKÉIG tart. A három nyertes a képen látható ajándékokkal lesz gazdagabb
 

A kérdésem --> Melyik a kedvenc Álomgyári könyvetek, amit bárkinek szívesen ajánlanátok? 
 A VÁLASZOKAT A HIVATALOS OLDALRA VÁROM --> KR-ViláGa - Könyvek, amiket ajánlok


Sok sikert! Boldog Mikulást!

2017. december 2., szombat

KARÁCSONYI AJÁNDÉK KÖNYVEIM LISTÁJA, AVAGY EZEK KERÜLNEK IDÉN A FÁM ALÁ

KARÁCSONYI AJÁNDÉK KÖNYVEIM LISTÁJA, 
AVAGY EZEK KERÜLNEK IDÉN A FÁM ALÁ





1. Robin O'Wrightly : Erelem
 (eszetlen szerelem)
  
A jóképű és kissé paranoiás adóhivatalnok beleszeret a nem csak kívül szőke, feketegazdaságban dolgozó hosztesszbe. „Ez valami vicc?” Az!
Ez a kötet nem egy szerelmesregény paródiája, hanem az összesé. De hogy ne csupán öncélú poénkodás legyen, természetesen van mondanivalója is: nem csak mínusz centikben mérhető a legmélyebb kapcsolat férfi és nő közt. Még ha ehhez az őrület határát kell súrolni a túloldalról…






*-*-*


2. Gergely Melinda : Új ​életre ébredve

 Csupán néhány embernek adatik meg az a lehetőség, hogy tiszta lappal, elölről kezdje az életét. A fiatal és gyönyörű lány már akkor tudja, hogy egy egészen új életre nyitotta ki a szemét, amikor felébred a hatalmas, isten háta mögötti birtokon. Emlékek nélkül, összezavarodva teljesen rá van utalva a megmentőjére, Krisztiánra. Egy komor és megkeseredett férfira, aki csúf arca ellenére szinte első perctől kezdve beférkőzik a lány szívébe.



*-*-*


3.  Hallie Nadal : Megmajmoltak ​ébredése

 Hallie kissé kényszeres, de megkapó jelenség. Egyetlen vágya: egy férfi. Amikor négy marcona gengszter betuszkolja őt egy BMW hátsó ülésére, félő, hogy vágya túlzott mértékben teljesül. Szorult helyzetében kiderül, mit érnek az évtizedes barátságok. Ám azt is jó volna tudni, mit akar Hallie-től a jóképű nyomozó.
Nem ajánlom a könyvet azoknak, akik kizárólag a magas irodalmat kedvelik. Ez egy közvetlen stílusban megírt, fordulatos történet azok számára, akik szórakozás közben új dolgokkal is megismerkednének.



*-*-*


4.  Kékesi Dóra : A ​holnap érintése
 Egy eltitkolt szerelem története 1956-ból

Szenvedélyes küzdelem a szerelemért és a túlélésért.
Egy 38 éven át őrzött levél felfedi a múltat. 1956-ban, Budapesten Váradi Miklósné Horváth Anna fiatalasszonyként titkos viszonyt folytat férje munkatársával, Nagy Krisztiánnal.
Annak ellenére esnek szerelembe, hogy tudják, számukra nincs holnap.
Anna házas, a férfi pedig jegyben jár, mégsem adják fel!
Reménytelen küzdelem egy megsebzett férj, és egy elhagyott menyasszonnyal szemben az elnyomás és a terror árnyékában. 1956. október 23-a azonban mindent megváltoztat. Kitör a forradalom és már nem csak a szerelmükért harcolnak, hanem az életükért is.
Kékesi Dóra első regényében valós történelmi helyzetben küzdenek szereplői a szerelemükért és az életbenmaradásért. Titkok, hazugságok, féltékenység és egy szenvedélyes szerelem ejtik rabul az olvasót.




*-*-*

5. Sabi Hegymegi : Lépésről ​lépésre a csúcsra

Úgy ​érzed, a sors ennél többet szánt neked? Meg tudsz küzdeni azért, ami neked jár?
Többre vagy képes, mint ahogy gondolnád!
Ez a könyv abban segít, hogy kihozd az életedből a maximumot, és felfedezd a benned rejlő, egyelőre ismeretlen képességeket. Olvasásakor nemcsak egy halom értékes információt kapsz, hanem egy virtuális szemüveget is, melyen keresztül te is látni fogod: az élet igazi csoda.
Az élet egy fantasztikus utazás, melynek során az egyik pillanatban még úgy érzed, fékezhetetlenül csúszol lefelé a lejtőn, a másik pillanatban azonban az univerzum végtelen ereje a csúcsra tol.
Vajon valóban képesek vagyunk befolyásolni a sorsunkat?
A szerző választ ad arra, ő hogyan építette fel tudatosan az életét, és hogyan valósította meg elképzeléseit lépésről lépésre.

Sabi Hegymegi megjárta a pokol bugyrait, találkozott a teljes kilátástalansággal, de önerőből, tudatos munkával és a szerettei segítségével most mégis elégedett és eredményes emberként élhet.
Saját példáján keresztül, gyakorlatias tanácsaival segít, hogy túllépj a félelmeiden, és végre el tudd érni a céljaidat.


*-*-*

 6. Tóth-Bertók Eszter : Amolyan ​lépcsőházi, szerelmes

Beletörődtem a sorsba. Az öröklétbe. Hogy ennyi ideig tart, míg elengedlek, hogy tiltakozásom hiábavaló, egy önámítás. Lelkem gyötrelme. Terelni próbálom gondolataimat, de minden irányban te vagy. A szőke hajad lengén a szélben, szoknyád is tartja a ritmust, és lépteid nyomán zeng a dallam. Innen tudom, hol jársz. Melyik lépcsőfokot taposod, átkelsz-e értem a sáros utcán, vagy félreáll utadból a világ, hiszen felismerte, amit én nem mertem ez idáig: itt nincs megállás.
Létezik olyan szerelem, mely örökké tart? Ami nem múlik el akkor sem, ha már rég véget ért a kapcsolat. Lehet tiszta szívből szeretni valakit, akit évek óta nem láttál? Élhetsz teljes életet úgy, hogy a másik feled nélkül képtelen vagy boldog lenni?
Tóth-Bertók Eszter regénye e kérdésekre keresi a választ, és egy olyan pár életébe enged bepillantást, akik mérhetetlenül, lehetetlen módon szeretik egymást. Így vagy úgy, de örökre.


*-*-*

7.