2016. december 31., szombat

Ég veled 2016 - Üdv 2017

Búcsú az idei évtől,
 és
 Üdv az újnak



Idén sok dolog történt velem. Sok boldog és sok szomorú pillanatom volt idén, mégis pozitívan zárom az évet.

- Sok kedves embert megismertem idén is.
- Dolgoztam, mint a felnőttek.

-  Célokat tűztem ki a 2017-es évre nézve, aminek az előkészületeit már meg is tettem. Ezeket hamarosan itt olvashatjátok 
-->Bakos R. Laura - Hivatalos szerzői oldala

- A nővérem férjhez ment, és én voltam az egyik koszorúslány.
- Létrehoztam ezt a blogot, hogy több emberhez eljussanak a szuper könyvek. Ez részben sikerült is.
- Új sulit kezdtem.

- Könyvet kaptam ;) Vivien Moss írónőtől.
Vivien Moss - A szabad akarat játéka 

- Könyvjelzőt terveztem Katiötletek Nyomdai Ötletgyár segítségével Baráth Viktória írónőnek ;)

- Hamarosan lesz Julia Lewis Thomson - Többek ​által és Baráth Viktória- Első ​tánc című könyvem ;) amit már nagyon várok.

- Találkoztam az Álomgyár angyalaival ;)



- Nyertem bort a Pincészet Pántlika oldalán, illetve bögrét a Szabó Kata Hivatalos szerzői oldalán


Így belegondolva, nem is volt annyira rossz 2016 ilyen téren.
Remélem 2017 is ennyire jó lesz, vagy talán még jobb is ;)

 SIKEREKBEN GAZDAG 
BOLDOG ÚJ ÉVET KÍVÁNOK MINDENKINEK !

2016. december 17., szombat

Idézetek - Egri Zsanna : Szilvia ​arab világa - Az Ördög lánya 1.-

Egri Zsanna 

Szilvia ​arab világa 

Az Ördög lánya 1.

 

 

,,Hogy kerül egy magyar lány a gazdag arab sejk hajójára? Szilvia huszadik születésnapján szembesül azzal, hogy az apja a helyi maffiafőnök. Nem marad más választása, mint elfogadni az arab utazást, amely csak újabb veszélybe sodorja. Ali sejk jachtjáról nem mindennapi módon távozik, és egyenesen egy beduin faluba vezet az útja, ahol végre barátokra talál. A nyugalmat kereső lánynak mégis vissza kell térnie Magyarországra. Vajon mi vár rá? Magára kell öltenie a maffia-királynő köntösét, vagy szembeszállnia bűnözőkkel, rendőrökkel? Némi bűnügyi szállal átszőtt eseménydús történetet olvashatunk, ami nem nélkülözi a kalandot, romantikát. Egri Zsanna mesés tájakra, egzotikus helyszínekre kalauzolja el az olvasóit, miközben egy pillanatra sem hagyja lankadni figyelmüket.''



Első mondat:  ,, A durva talpú bakancsok tompán dobogtak a vaskos tölgyfa lépcsőn. A
három fekete ruhás, felfegyverzett férfi lábbal rúgta be az ajtókat, aztán
gyors pillantással felmérték, van-e bent valaki." 

*-*-*

,,–Szalóky Szilvia! Öt percet kap, hogy felöltözzön!
Ettől a mondattól hisztérikus nevetés kapta el. –
Na, ne! Jó, ha húsz perc
elég arra, hogy összeszedjem magam, nem számítva a sminkelést, ami még
egyszer annyi."

 *-*-*


,, –Tegye ki az asztalra a holmiját! – mutatott az előtte levő üres helyre.
Szilvia sejtette, hogy nincs mit tennie, át kell adnia a táskáját és annak
tartalmát.
Egyenként került az asztalra a pénztárca, csipogó, bankkártya,
autókulcs, és minden más, ami egy apró női táskában csak elfért.
–Az ékszereit, óráját is! – mondta a férfi, amitől Szilviát megint elkapta
egy dühroham.
–A bugyimat ne adjam oda?
–Azt magán tarthatja – mondta szenvtelen arccal a férfi, nagy nehezen
legyűrve a nevetési ingert.

*-*-*

,,Későn döbbent rá, hogy egy más világban, egy más kultúrában, nem úgy
kell viselkedni, mint ahogy otthon megszokta. "

*-*-*

,, Céltalanul botladozott tovább az utcán, miközben a könnyek
végigfolytak az arcán. Fogalma sem volt merre tart, csak vitte a lába. Nem
tudta merre megy.
– Mi lesz most velem? Ki fogja meg a kezem? Ki segít
tovább az élet útján? Megint egyedül vagyok, kimondhatatlanul
magányosan–
zokogott a lelke. "

*-*-*

 ,,–Ne, őt ne! – mondta lenyomva a pisztoly csövét, és a következő
pillanatban már az arab férfi nyakába ugrott, akinek egészen jól esett ez a
pillanat.
–Mi ez itt? Arab kongresszus? – szólalt meg Zsolt, akit viszont
határozottan bosszantott a jelenet. Ez már neki is sok volt!"

*-*-*

„Ha fáj a szíved, tedd a kezed rá, és megtalálod a lelki békédet”. 

 

*-*-*

Megrendelheted az -->

egrizsanna@gmail.com email címen 

illetve a -->