2016. november 11., péntek

Sylvia River: Reményhajsza

Sylvia River

 Reményhajsza


Fülszöveg:

,,John ​​Kenderson rockzenész felfigyel az énekesnőként szárnyait próbálgató Bonnie-ra, majd úgy dönt, lehetőséget ad neki arra, hogy bizonyítson. Meghívja együttesébe, a Bermudába vendégszerepelni, és a lány rövid időn belül bebizonyítja, valóban tehetséges. A duett-lemez elkészítésének munkálatai közben Bonnie és John időt szakít a romantikus érzelmi szálak szövögetésére is, amelynek folyományaként hamarosan összeházasodnak. Az új taggal kibővült együttes turnézni indul a lemezzel, ám a koncertsorozat végén a házaspár sorsa tragikus fordulatot vesz.
A kialakult helyzetből adódóan igen úgy tűnik, hogy esély sincs már a boldogságra, marad a remény, vagy csak annak hajszolása.
Az apróbb félreértéseket követik a nagyobb horderejű hazugságok, amelyeket – szinte törvényszerűen – a véletlenek azért erősen megtámogatnak.
A küzdelem megkezdődik, szavakkal, tettekkel és bizony néha fegyverrel is.
Az oldalak fogytával együtt a problémák is megoldódni látszanak, bár ezt csak azért teszik, hogy létrehozzák az új bonyodalmat a történet következő kötete számára…"


Kiadó : Magánkiadás, Underground,
Kedvenc karakter(ek) : John, Bonnie,
Utált karakter(ek) : ---
Kiadási év : 2011, 2015
Magyar, kortárs, krimi, romantikus,
Olvastam: IGEN.
Ajánlom? : Igen!!!!


*-*-*

Véleményedet megírhatod üzenetben, vagy ide--> <3
Moly.hu -->  Moly.hu - Sylvia River Reményhajsza
Szerzői oldal : facebook - RH - Reményhajsza - könyvsorozat
 

Történet. 5/5*****
Borító: 10/8,9**



Idézet:

,,John Kenderson meglepetten pillantott ki házának ablakán. Az épület előtt
a Bermuda együttes autója állt meg, s kezében egy csomaggal, az egyik
alkalmazott szállt ki belőle."

*-*-*

,,-Azt akarod a tudomásomra hozni, hogy összejöttetek? Azt én már ma reggel óta tudom – színlelt közönyt Bonnie.
– Kitől? – döbbent meg Richie.
– Mint említette a nővérem, nem vagyok vak. ..."

*-*-*

,,Nocsak! Ejnye-bejnye! Nem mondjuk be, hogy ki a szerző? Úgy adjuk elő, mintha a miénk lenne? Ráadásul hozzá is írtunk egy versszakocskát, és engedélyt sem kértünk rá? Na jó, lássuk, hogy mit hozol ki belőle, kislány!"


  Ide kattintva meg is vehetitek --> Reményhajsza című könyv, vissza nem térő lehetőség 2016.11.15-ig

Jó olvasást! 


Saját véleményem a könyvről :

Hűha! 
Úgy álltam neki a regénynek, hogy kapok egy csöpögő, zenészes katyvaszt, aminek se eleje, se vége. Ehhez képest, egy izgalmas, érdekes, kidolgozott történetet kaptam, aminek alig várom, hogy elolvashassam a folytatását. 
Az összes karakter kidolgozott, és szerintem megtudjuk érteni őket, hogy miért is döntenek úgy, ahogy.
Leírhatatlanul boldog vagyok, amiért elolvashattam a történetet ingyen, bár minden pénzt megért volna. 
Bonnie erős karakter, nem egy picsogó kislány, ahogy John sem egy kornyikáló selyemfiú.
 Tetszett a kémia köztük, ami természetesen érződik.
Alig várom a folytatást :D

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.